A természeti erőkkel dacolnak az oroszok: még az ukrán szóvivő is elismerte ezt az emberfeletti küzdelmet
Kulcsfontosságú lehet az oroszok lépése.
Megtiltották minden hajó és vízi jármű közlekedését.
Az orosz hadsereg navigációs figyelmeztetést adott ki arról, hogy korlátozza a hajók és repülőgépek közlekedését a Kercsi-szorosban, illetve annak légterében – közölte szerdán honlapján az orosz védelmi minisztérium.
Megtiltották minden hajó és vízi jármű felszíni és vízalatti közlekedését, horgonyzását, vízre bocsátását, a repülőgépek repülését,
az emberek vízben való tartózkodását és egyéb tevékenységeket. A korlátozás alól kivételt képeznek az orosz haditengerészet, a nemzeti gárda és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) hajói, valamint azok a vízi járművek, amelyek a nappali órákban a hajóutakon és az ajánlott útvonalakon közlekednek a Kercsi-szoroson át, vagy a szorosban található kikötőkbe. A dokumentum meghatározta a hajók ellenőrzésére kijelölt területeket is.
Ukrajna július 17-én éjjel két vízfelszíni drónnal támadta a Krími hidat. A támadásban két ember – egy Belgorod megyei házaspár – életét vesztette. A létesítmény közúti része megrongálódott, a kétirányú forgalmat ezen a szakaszon ősszel állítják majd helyre.
Az első ukrán támadás a híd ellen tavaly október 8-án hajnalban történt: az úttesten felrobbant egy teherautó, majd a vasúti pályán kigyulladt egy szerelvény hét, üzemanyagot szállító tartálykocsija. A robbanás következtében hárman meghaltak, a teherautó mellett egy személygépkocsi utasai. A híd két úttesttartó támasza részben leomlott, de a hajóátjáró ívének támaszai nem sérültek meg.
(MTI)
Nyitókép: STRINGER / AFP